A Zen történetekben általában először a vicces oldala, majd az elgondolkodtatós része ami meg fog.
Zen tanítvány: Mester, tehát a lélek halhatatlan vagy nem? Vajon túléljük-e a testünk halálát, vagy mi is megsemmisülünk vele együtt? Valóban újjászületünk? A lelkünk alkotóelemeire hullik szét, s úgy kerül vissza újra a körforgásba, vagy egységes egészként átkerül egy másik élő szervezet testébe? És az emlékeink vajon megmaradnak-e? Vagy talán az újjászületés elmélete hamis? Talán a keresztény továbbélés fogalma a helyesebb? És ebben az esetben a testünkkel együtt támadunk fel, vagy lelkünk egy tiszta szellemi, plátói birodalomba kerül?
Mester: Kihűl a reggelid.
Nagymosás
A Mester ruhát mosott. Alaposan, megadva a módját. Kora reggel kezdte, s most már délfelé járt az idő.
– A mester még mindig ezt csinálja? – hüledezett egyik tanítványa.
– Miért, mit csináljak vele? – kérdezett vissza a Mester.
Mit tud a csend?
– Tanítvány: A nagy könyvtárakban van a legtöbb tudás felhalmozva.
– Pontosítok - válaszolta a Mester - a könyvtárak csendjében van a legtöbb tudás felhalmozva, és nem a könyvekben.
A Vacsoráról
- Mester, mit készítsek vacsorára?
- Amit eddig is készítettél.
