Ahogy Buddha mondta:
„Ami mulandó, változásoknak alá vetett, szenvedés-teli és természeténél fogva ilyen, azt nem lehet úgy tekinteni, hogy ’én’, ’enyém’ vagy ’én magam’. Bármit tekintünk is én-ként, szenvedést fog okozni.”
A nem-tudás a szenvedés, az újraszületés, a (tudati) szennyezettségek alapvető oka.
A téves és torz észlelés azt jelenti, hogy észlelésünk, gondolkodásunk és felfogásunk az, ami a szenvedést boldogsággá, a mulandót örökkévalóvá, a csúnyát széppé, és a nem-ént én-né teszi. Buddha tanítása teljesen mellőzi az én [mibenlétének] meghatározását.
Akár a testet tekintjük, akár az érzéseket, akár az észlelést, a gondolati képződményeket (ami a szándékot is tartalmazza), vagy a tudatosságot,
ezek mindegyike 'Mai me arai', azaz semmi [nincs ott].
Ez a nem-én tanítása.
Az embereknek nagyon nehéz megérteni ezt a tanítást, hogy nincs semmi.
A nehéz megértés oka, hogy sokan szinte mindig rosszul teszik fel a kérdést.
Tudott, hogy ha valaki rossz kérdéseket tesz fel, rossz válaszokat fog kapni.
Először is a jó kérdés feltevése fontos.
